Geri Tibor
2016. augusztus 20.

avagy a magyar állammal kapcsolatos háttérhatalmi hazugságok leleplezése.

Aki a jelen helyzetünket vagy a magyar nép és a magyar állam XX. századi történetét meg akarja érteni, annak az 1920. évi I. törvénycikk elolvasásával és megértésével kell kezdenie. Mert itt kezdődik a magyar nép háttérhatalom általi félrevezetése. Aki ezt megérti, az azt érti meg, hogy a magyar állam közel 100 éve alkotmány és belső szuverenitás NÉLKÜL (!) működik! Megérti, hogy a Trianonban jogfolytonossá tett magyar állam nem a magyar nép érdekében működik, azt nem a magyar nép irányítja, hanem a két világháborúban győztes államokat irányító háttérhatalom, egy pénzügyi magánhatalom. És azóta a mindenkori vezetőink csak ennek a háttérhatalomnak a helytartói voltak, Horthyval kezdve és Orbánnal befejezve. Egészen 2014-ig. Azóta egy új típusú diktatúra működik a magyar nép fölött…..

Az 1920. évi I. törvény(cikk) létrejötte

Kezdjük a végén, mert a törvény címéből – „az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről” – sokat nem tudunk meg.
Kik, hol, milyen törvény alapján tartották azt a választást (és kik szavaztak), amely alapján létrejött az a „Nemzetgyűlés”, mely ezt a törvényt alkotta? Jogszerűen jött-e létre, és nevezheti-e magát az általa létrehozott Magyarország nevű állam jogfolytonos magyar államnak? Minderről a törvény preambuluma leír mindent.
Csak el kell olvasni, meg kell érteni, és nem kell félremagyarázni. Nem kell beleképzelni olyant, ami nincs benne, nem kell átsiklani olyan felett, ami benne van.

Pl a törvény pontosan leírja, hogy az állami szuverenitásunkat 1918-ban a császári „együttbirtoklás” megszűnte (a császár lemondása és a birodalmi tanács – a császárság – megszűnése) után hogyan kaptuk vissza: „Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán megszünt.”. És leírja a törvény azt is, (hónapokkal a békediktátum aláírása ELŐTT!), hogy a szuverenitás 1918. november 13-i visszanyerése UTÁN 3 NAPPAL(!) a magyar állam intézményrendszere hogyan szűntette meg saját magát (!), ahelyett, hogy a Magyar Királyság Országgyűlése hatályon kívül helyezte volna az 1867. évi XII. törvénycikket, és kimondta volna a magyar állam függetlenségét, tárgyalásokat kezdve a Nemzeti Tanácsokkal! „Mindezeknél fogva az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált.” Vagyis a magyar állam intézményrendszerei 1918. november 16-án a saját politikai elitünk döntéseinek nyomán, megszűntek működni. Nem az állam szűnt meg, csak az állam intézményei, a jog (az állam joga) és a nép – a Szent Korona TESTE – megmaradt!
Ezt kell megérteni, mert ma ugyanez a helyzet.

A magyar államból csak a jog és a nép maradt meg, az állam intézményeit a hazaáruló politikai „elit” a háttérhatalom és annak alkotmányellenes diktatúrája érdekében – annak érvénytelen jogával – működteti. Ebből a helyzetből kellett akkor (és kell most is) eljutni alkotmányosan és jogszerűen a jogfolytonos magyar államba.

Ha 1919 nyarán mind a (Nép)Köztársaság, mind a Tanácsköztársaság nem a magyar állam volt, (nem az volt, és ezt a törvény a 9.§-ban az érvénytelenséggel ki is mondja) akkor melyik állam kormánya volt az 1919. augusztus 7-én létrejött kormány? Mert az még rendben van, ha a magyar elit egy csoportja az alkotmányos rend sorozatos megsértése miatt – az alkotmányos rendet helyreállítandó – a magyar állam korábbi jogrendje szerint (!) ideiglenes kormányt alakít, és „az alkotmányunk értelmében a nemzethez fordultak”. Mert a „nemzet” – a magyar állam állampolgárainak összessége, a Szent Korona tagjai („a Szent Korona teste”) jogosultak az alkotmányos rendet helyreállítani. A probléma nem ott volt, hogy a Peidl-kormányt Friedrich István román katonai segítséggel mondatta le. Hanem ott volt, hogy az új kormányt az a József főherceg nevezte ki, aki lemondása és a Nemzeti Tanácsnak tett hűségesküje után saját magát (!) nevezte ki „kormányzóvá”, és a magyar állam nádori jogát gyakorolta. Miközben az utolsó törvényesen választott nádorhelyettes az 1918-ban meggyilkolt Tisza István volt. Így az ideiglenes kormány nem jog szerint alakult meg, egyetlen további intézkedése se jogszerű.

Tehát a magyar állam törvényes jogára hivatkozva jönnek létre ideiglenes kormányként, de nem annak érvényes és hatályos joga szerint járnak el már a kinevezésükben se. És a választást se a Magyar Királyság választási rendje alapján tartották, és nem az egykori magyar állam teljes területén, nem a nemzet (az állam összes állampolgára) részére. Tehát a választók nem a „nemzet” akaratát képviselték, hanem a nemzet egy részének – még csak nem is a többségének, csak kb a mai Kis-Magyarország területén élő kisebbség – akaratát. Azokét, akik nem voltak megszállás alatt. (Ezt a részt jegyezzük meg a törvényből, később még óriási jelentősége lesz ennek a mondatnak – „A nemzetgyűlési képviselőválasztások ennek folytán az ország mindazon részeiben megtartatván, amelyekben a választást ellenséges megszállás lehetetlenné nem tette,”. Ugyanis ez a mondat bizonyítja, hogy az alkotmányos jogszakadás nem 1944-ben következett be.)

A választás eredményeként létrejött képviselő-testület a saját hatalmát nem a Szent Korona szuverenitásából eredeztette, magát nem a magyar alkotmányos rend szerinti Országgyűlésnek nevezte el, hanem a népszuverenitás elvét megerőszakolva, a magyar alkotmányos rendben nem létező „nemzeti szuverenitás” kizárólagos törvényes képviselőjének nevezi magát. Vagyis ugyanazt tették, mint Károlyiék, de már a megszállóknak tetsző és általuk elfogadott módon, csak az állam területének egy részén!!!
Az alkotmányosság látszatát keltve (!) az alkotmányos rendre hivatkoztak, de nem az alapján jártak el. A Magyar Királyság korábbi területének nagyobb része megszállás alatt volt (!), a kisebb részén megtartott képviselő választásokat nem a magyar alkotmányos rend, nem a magyar állam törvényei szerint tartották, a létrejött testület a szuverenitását nem az alkotmányos rend Szent Korona szuverenitásából eredeztette. Ráadásul az állam neve Magyarország és nem Magyar Királyság, az államformáról meg egy szó sem esik, azt a békekötés utáni időre halasztják.

Tehát a Magyarország nevű új állam NEM LEHET jogfolytonos magyar állam. Mert nem a magyar állam hozta létre, nem a magyar állam jogrendje alapján (nem a Szent Korona szuverenitására hivatkozva) jött létre, és nem a magyar nép (vagy annak legalább a többsége) hozta létre.
Ennek ellenére magukat a képviselők (a létrejöttük folyamatát visszamenően) törvényesen létrejöttnek minősítik, és magukat (a Nemzetgyűlést) a magyar állami szuverenitás TÖRVÉNYES (jogfolytonos) képviselőjének nyilvánítják.
Tehát MAGUKAT NEVEZTÉK KI a magyar állam kizárólagos képviselőinek!!! És törvényüket azért tekintették érvényesnek, államukat azért tekintették jogfolytonos magyar államnak, mert saját maguk annak minősítik. Mindezt a törvényesség látszatával tették, mert hozzáfértek a megszűnt magyar állam törvénytárához, és abba beletették a meghozott törvényüket. Pedig ettől se a Népköztársaság, se a Tanácsköztársaság nem lett magyar állam és törvényei se váltak a magyar állam törvényeivé.
De a lényeg most következik: Magukat alkotmányozó hatalommal ruházzák fel. És itt következik egy kis alkotmányjogi magyarázat, mert ennek a jogsértésnek – a képviselők maguknak adott alkotmányozó hatalmának – megértésében van a történelmi fejlődés lényege. Aki ezt megérti, az megérti a XX. század I. világháború utáni történetét. Az megérti Hitler és Rákosi hatalomra jutásának törvényessé tett alapját, az megérti a jelen helyzetet, hogy Orbán képviselői milyen gaztettre tettek kísérletet az érvénytelen alaptörvény megalkotásával és hatályba léptetésével.

Kié az alkotmányozó hatalom?

Egy nemzet „akaratát” az alkotmánya tartalmazza. Az az alkotmány, amit a nép évszázados, évezredes együttlét alatt alakít ki. Ezért nincs alkotmánya (csak állami alaptörvénye) a németeknek, a szlovákoknak vagy a koszovói albánoknak.
És itt egy gondolat erejéig utalnék a nemzet fogalmára.
A magyarok őseinek magyar nemzetté alakulása már a vérszerződéskor megtörtént. Árpád magyar államát már az egységes magyar nemzet hozta létre, és Magyarország Nagy-Magyarországot, a teljes Kárpát-medencét jelentette. Viszont a „kiegyezés”-sel ugyanazon a területen (Kárpát–medence) a magyar állam már több országból, és azok államaiból jött létre (és ezek közt Magyarország már nem a teljes Nagy-Magyarországot jelentette). Lásd a törvényben: „Magyarországnak és társországainak…..”
Ezért ennek a magyar államnak az állampolgárait (az állam politikai nemzetét) már új szóval (jelzővel) kellett volna illetni, nem a magyarral. Ebben nem a francia, hanem a „brit” példát kellett volna követni, ahol a Londonban élő indiai brit és nem angol.

Tehát a magyarországi nép akarata – annak megkérdezése nélkül – 1918-ban csak a Szent Korona szuverenitására épített, többszörösen sérült történeti alkotmány lehet, illetve erre az alkotmányosságra épülő magyar állam jogrendje és évezredes szokásrendje. Ebben az alkotmányos rendben az alkotmányozó hatalom a Szent Koronáé, amit a Szent Korona feje (a király) és a Szent Korona teste (a nemesség) jelenít meg. Ugyanezt az alkotmányozó hatalmat 1848 után a király és a nép, az állam összes polgára, a Szent Korona valamennyi EGYENLŐ JOGÚ TAGJA testesíti meg. Ezért Magyarországon az 1848-as törvények miatt (amikor a Szent Korona jelképezte isteni szuverenitás szintézisbe került az ősi magyar közszabadságot jelentő népszuverenitás elvével) nem léphető meg az, amit addigra a „demokráciák” írott alkotmányaiba belefoglaltak. Magyarországon a képviselőknek a nép nélkül NINCS és nem is lehet alkotmányozó hatalmuk! Magyarországon az 1848-ban létrejött új alkotmányos rend szerint a nép a szuverenitását nem a magát függetlenné nyilvánító képviselőn keresztül gyakorolja – mint a már létrejött, és az I. világháború után létrehozott demokráciákban – hanem KÖZVETLENÜL az alkotmány alapján. És a képviselőn keresztül csak úgy, ahogy az alkotmány előírja, és nem úgy, ahogy a képviselők megállapítják.

Tehát Magyarországon az alkotmányozó hatalom 1848 óta a király és a nép. Ezért már az 1861-es Országgyűlés összehívása is alkotmányellenes, egy megszálló hatalom (az osztrák császár) akarata szerint történt. A császár magyar királlyá koronázásával és a kétkamarás Országgyűlés létrehozásával az alkotmányos rend csak részben állt helyre, illetve pont ezzel tovább sérült.
Mindebből az következik, hogy Magyarországon az I. világháború után nem jöhetett létre olyan képviselői alkotmány, mint a németeknél a weimari alkotmány. Károlyiék kísérletet se tesznek rá, a Tanácsköztársaság kísérlete meg jogilag értékelhetetlen és megkésett, kudarcba fulladt kísérlet volt. A háttérhatalom irányította győztes hatalmaknak más megoldást kellett keresni céljuk elérése – a Szent Korona szuverenitása megszüntetése és az alkotmányos rend megszakítása – érdekében.

Itt teszek egy rövid kitérőt, mert nagyon fontos megérteni, hogy a magyar államot nem egy aktussal, nem 1920-ban, nem a trianoni békediktátummal szűntették meg. Megszűntetése 3 lépésben történt, és már 1918-ban elkezdődött. A vizsgált 1920. évi I. törvénycikk ebben a folyamatban középen helyezkedik el. Azon lehet vitatkozni, hogy azért így alkották meg, mert a háttérhatalom (és a törvény alkotói) már tudták, hogy mi lesz a békediktátumban, vagy azért történhetett meg Trianon, mert az került ebbe a törvénybe, ami benne van. De azon nem lehet vitatkozni, hogy mi a törvény szövege, az magyarul mit jelent és milyen következményekkel járt.

Az alkotmányos magyar állam háttérhatalmi magyar államra cserélése 3 lépésben

Első lépésként tehát 1918. november 16-án megszűnt a hatályos magyar állam (Magyar Királyság) intézményrendszere, amikor a magyar állam választott képviselői tevékenységüket beszüntették, és új választás kiírása HELYETT hatalmukat nem az állam területén működő Nemzeti Tanácsoknak (az összesnek együtt) adták át, hanem csak a MAGYAR Nemzeti Tanácsnak. (Amely a magyar állam polgárainak – a Szent Korona tagjainak – csak kisebb részét képviselte. Illetve még azt se képviselte, mert ez nem egy választott szerv volt, csak a hibás névválasztás – a politikai nemzet hibás megnevezése – miatt, csak a szűken értelmezett magyar nemzetre hivatkoztak.) Azt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által a nemzeti szuverenitásra hivatkozva létrehozott Magyar Népköztársaság már nem a magyar állam volt – és így nem lehetett és nem is volt jogutódja a Magyar Királyságnak – azt a vizsgált törvény 9. §-a mondja ki: „Az úgynevezett népköztársaság és tanácsköztársaság szerveinek néptörvény, rendelet vagy más elnevezés alatt kibocsátott mindennemű rendelkezései érvénytelenek”. Jegyezzük meg – mert később jelentősége lesz – hogy az ÉRVÉNYTELEN szót használják, és ezt az érvénytelenséget csak arra való hivatkozással mondhatták ki, hogy Károlyiék állama a létrehozásakor „nemzeti szuverenitásra” hivatkozott, és nem a Szent Korona jogára, szuverenitására, nem a történeti alkotmányra. És még csak nem is a magyarországi népre hivatkoztak, pedig ezt akkor még megtehették volna, mert ekkor a magyar állam területe még nem állt megszállás alatt. De ezt se tették. Ezért tekinthették őket Horthyék nem jogfolytonos magyar államnak.

Ebből következett, hogy a magyar állam területén hatalom nélkül maradt többi Nemzeti Tanács a megszálló idegen hadseregek segítségével maguk közt felosztották a magyar állam területét, és rajta a saját NEMZETI szuverenitásukra hivatkozva (!), létrehozták a saját államaikat. Azon lehet vitatkozni, hogy ezt maguktól tették, vagy a háttérhatalom döntött így, és ők csak végrehajtották a döntéseket. A lényeg, hogy ezek az államok – a terület joga és jogszerű tulajdonosa (Szent Korona) és a rajta élő nép (Szent Korona teste) akaratának tudta nélkül – a terület felett jogellenes szuverenitást (birtokjogot) szerezve (idegen katonai erő megszállásával) jöttek létre. És mindezt arra hivatkozással tehették meg, mert a Magyar Nemzeti Tanács vagy tudatlanul, vagy szándékosan rossz nevet választott magának és kétértelműen határozták meg a nemzeti szuverenitás fogalmát. A terület és a rajta élő népek szuverenitása helyett az őslakos és államalapító – de addigra számbeli kisebbségbe kerülő – nemzetet, a magyart jelölték a „nemzeti” szuverenitás alanyának. Ez a „hiba” nélkül az utódállamok nem tudtak volna létrejönni!
(Itt megint kellene egy kitérő a nemzet fogalmáról, de a terjedelmi korlát nem engedi.)

Második lépésként a magyar állami jogfolytonosság helyreállítása jelszavával létrehozott Magyarország nevű állam is (tudatlanul vagy szándékosan!), rosszul határozta meg hatalmának eredetét és annak jogát!
Nem a Szent Koronát és a magyar alkotmányt jelölték meg hatalmuk forrásaként, hanem a „nemzeti” szuverenitást. Ugyanazt a „jogot”, amit a magyar állam területét felosztott többi állam is megnevezett a saját hatalma eredőjének. Ugyanazt a jogot, melyet Károlyinál ők maguk se fogadták el érvényes állam államalapító jogaként! „A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes képviselete, megállapítja,…”. Vagyis a jogfolytonossághoz szükséges egyik feltételt, (hatalmát az előd állam jogából eredezteti), nem alkalmazta. Ezáltal a többi Nemzeti Tanácshoz hasonlóan, EGY LESZ AZ UTÓDÁLLAMOK SORÁBAN, mert ugyanúgy, ugyanazon jog alapján jön létre, és ezt saját maguk bizonyítják az első törvényükben!!! Ezek után hiába tesznek úgy, (írják a törvény további részében) MINTHA hatalmukat a Szent Korona jogából, a magyar alkotmányból, vagy a magyar állam jogából eredeztették volna. Hiába tesznek úgy, mintha új államuknak szuverenitása lenne a volt magyar állam teljes területe fölött, hiába tesznek úgy, mintha a TELJES lakosság szavazta volna meg a képviselőket. És hiába hagyják jóvá önmaguk létrehozását, és hiába nyilvánítják magukat „a magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének”. A Magyarország nevű állam se a magyar állam, se a kor nemzetközi joga szerint nem az, aminek mondja magát. NEM a MAGYAR ÁLLAM jogutód állama!!! Még akkor se, ha új hadseregét a történeti alkotmányra esketi föl, mert a hadsereget irányító állam szuverenitása nem abból az alkotmányból ered és a főparancsnok nem az alkotmányra és nem annak államára, királyságára esküszik. És még akkor se, ha magyar államként viselkedve, a képviselők maguknak alkotmányozó hatalmat adva, kísérletet tesznek a magyar alkotmányos rend megváltoztatására, és eltörlik az 1867. évi XII. tc-et, amit 1918-ban a magyar Országgyűlésnek kellett volna megtenni.

De a Magyarország nevű állam létrehozása után a magyar alkotmány és a magyar állam joga még mindig élt, még hatályos volt és a magyar állam egykori területén élt lakosság tagjai még a magyar állam állampolgárai voltak! Tehát volt érvényes és hatályos jog, melyre jogszerűen hivatkozva, és a magyar népre támaszkodva a tárgyalásokon fel lehetett volna lépni a magyar állam nevében. Csak politikai szervezet nem volt, aki ezt megtegye, mert az „elit” a saját hatalma érdekében sokadszor elárulta a nemzetet. Pedig ekkor még a népre, a magyar állampolgárokra és a magyar állam jogára hivatkozva, el lehetett volna érni (de legalább tárgyalási alap lehetett volna) hogy Nagy–Britannia vagy az USA (mai Németország) mintájára – önálló államokból álló – szövetségi magyar állam jöjjön létre jogutód államként a magyar állam egykori területén. De ettől a lehetőségtől Horthyék saját magukat fosztották meg az új állam nemzeti szuverenitásra való hivatkozással történő létrehozásával. Vagy eleve ez volt a győztes hatalmak feltétele, amivel a Magyarország nevű államot Horthyék egyáltalán létre hozhatták.
Így lettünk a többi új állammal azonos jogú tárgyaló felek a béketárgyalásokon. Az állam egy részeként, jog nélkül, esélyünk se volt az egészet magunknak követelni.

Ez a helyzet – a jog és az állampolgársági jog léte – a magyar állam és alkotmányos rendje megszűntetésének harmadik lépéséig, a trianoni békediktátum aláírásáig, illetve hatályba lépéséig (1921. évi XXXIII. tc.) tartott. Ekkor foglalták nemzetközi jogba az új államok létét, határozták meg határaikat és állampolgáraikat. Ebben a nemzetközi jogi dokumentumban ismerték el azt a Magyarország nevű államot jogutód magyar államnak, amelyik nem a jogelőd magyar állam joga alapján jött létre. Tehát a jogutód magyar állam nem a saját joga, nem a belső szuverenitása alapján vált a magyar állam jogutód államává, hanem a háborút lezáró, az új államokat létrehozó békediktátum KÜLSŐ SZUVERENITÁSA alapján. Tehát az állam részleges megszűnte után az állami jogfolytonosság az évezredes magyar állammal helyre állt. Jogilag a békeszerződés hatályba lépéstől, és nem visszamenő hatállyal, de mivel senki nem kifogásolta, így mindenki úgy tekintette. Ennek csak abban van jelentősége, hogy az érvénytelenül, nem a magyar államként meghozott 73 törvényt a továbbiakban érvényes és hatályos magyar jognak tekintették.

A történelmi/történeti magyar alkotmány hatályvesztése

Azzal, hogy a jogfolytonos magyar állam nem belső szuverenitással (nem az előd állam alkotmányos rendjére hivatkozva és nem annak joga alapján) jött létre, valamint azzal, hogy az utódállam elvesztette szuverenitását az elődállam területének nagy része felett, továbbá azzal, hogy az új állam által aláírt békeszerződéssel a korábbi lakossága többsége másik államok állampolgárai lettek, így az alkotmányos jogfolytonosság megszakadt!!! Nem megszüntetik, nem érvénytelenné válik, hanem HATÁLYÁT VESZTI. Mert nincs terület, nincs lakosság, és legfőképpen nincs állam, mely belső szuverenitása alapján jogszerűen a történeti alkotmány szerint működne. Az ÚGY TESZNEK, MINTHA, az nem jog, az nem ugyanaz, mintha jogilag úgy is lenne.

Tehát a magyar államot nem kizárólagosan a győztes nagyhatalmak szűntették meg, hanem a saját választott képviselőinek hazaárulása, a hatalmi „elit” megszállókkal való együttműködése eredményezte! Hiába az a neve az 1920. évi I. törvénycikknek, hogy az „alkotmányosság helyreállításáról…”, az állami főhatalom ideiglenes gyakorlásának helyreállításával, annak általuk választott módjával 2. lépésként pont az alkotmányosság megszűnéséhez, az alkotmányos jogszakadáshoz járultak hozzá. A békeszerződés az alkotmányos magyar állam háttérhatalmi „magyar” államra cserélésében csak a 3. lépés, a kialakult jogellenes helyzet jogi lezárása (nemzetközi szerződésben való rögzítése), a törvénysértések törvényesítése volt

Így lehet megérteni a félrehazudott trianoni békediktátumot is. Mert az „nem létre hozott” egy helyzetet, hanem csak jogilag „lezárta” azt a jogellenesen kialakult helyzetet, amelyet éppen az 1920. évi I. törvénycikk hozott létre azzal, hogy szuverenitását nem a Szent Koronából és nem a történeti magyar alkotmányból, jogát nem a magyar állam jogából eredeztette. Ezzel maguk ismerték el legitimnek a jog nélkül létrehozott többi államot és járultak hozzá a helyzet jogszerűvé tételéhez.
A békediktátum az aláírásért cserébe a Magyarország nevű állam magyar államként való elismerésével helyreállította a magyar állami jogfolytonosságot a 900 éves magyar állammal, (és ennek köszönhetjük, hogy ma van még magyar állam), de pont ezzel az aktussal okozott alkotmányos jogszakadást. Mert a létre hozott jogfolytonos új állam elvesztette szuverenitását területe és lakossága többsége fölött, egy volt a többi új állam között, hasonló szuverenitással létrehozva. A magyar állami jogfolytonosság úgy és azért áll helyre, mert közben az alkotmányos rend sérülése alkotmányos jogszakadást, a történeti magyar alkotmány hatályvesztését okozta. Ez a háború utáni megszállás, a 3 érvénytelenül létrehozott állam és végül a 3. által aláírt békeszerződés lényege és értelme. Olyan jogfolytonos magyar állam létrehozása, amely alkotmányos jogszakadással jön létre, és amelyet a külső szuverenitás miatt a háttérhatalom utána úgy irányíthat, ahogy akar.

Tehát a történeti alkotmány hatályvesztése nem 1944 márciusában a német csapatok bevonulásával szakadt meg, hanem a háttérhatalom és a hazaáruló magyar „elit” KÖZÖS tevékenységeként már a trianoni békediktátummal!!!
Ezt a TÉNYT takarták el Horthyék azzal, hogy ÚGY TETTEK, MINTHA az állami jogfolytonosság elismerésével a Magyarország nevű állam államformája (királyság) az alkotmány jogfolytonosságából következne. MINTHA az alkotmányos jogfolytonosság is helyreállt volna! Pedig az államformát csak egy törvénnyel hozták létre, a jezsuitáktól megszokott kétértelmű megfogalmazással. (1921. évi XLVII. tc.)

Összegzés és következtetés

Horthy Magyarország nevű állama létrejöttekor ugyanúgy nem volt magyar állam, mint Károlyiék Magyar Népköztársasága vagy Kun Béláék Tanácsköztársasága.
Jogfolytonos magyar állammá a trianoni békeszerződés tette, mely törvényesítette a jogellenesen létrejött állapotot, ezzel jogilag megszüntette a Magyar Királyság nevű államot és ezzel vált befejezetté a történeti magyar alkotmány hatályvesztése.
Tehát a magyar történeti alkotmány ma is érvényes, létezik, csak nincs hatályban a mai magyar államban. Ami jog szerint – ideiglenes nevén – a Magyar Köztársaság. (Aki jogász létére meg azt mondja, hogy a történeti alkotmány ma is „érvényben van”, mert nem lehet „megszüntetni” – ezért a Magyar Királyság ma is létezik – attól vissza kell venni a jogi diplomáját).

Ma közjogilag ugyanaz a helyzet, mint 1918-20-ban. A politikai „elit” saját hatalmáért cserébe kiszolgáltatja a magyar népet a háttérhatalomnak, és kísérletet tesz az alkotmányos rend jogellenes megváltoztatására, a magyar állam megszüntetésére.
Az alkotmányos rend helyreállításában Horthyék ott hibáztak, hogy a folyamatot elindító ideiglenes kormányt nem törvényesen, az államukat nem az előd állam joga alapján hozták létre. De nekik volt egy nemzetközi békeszerződésük, ami UTÓLAG törvényesítette a törvénysértéseket.
Az Orbán vezette politikai és jogi „elit” a saját – államnak látszó – diktatúráját szintén jogilag érvénytelen módon (egy érvénytelen Alaptörvénnyel) kezdte, csak neki nincs hozzá nemzetközi szerződése, ami érvényesnek nyilváníthatná a jogsértő állapotot. A háttérhatalom irányította államok és nemzetközi szervezetek csak hallgatólagosan fogadták el a helyzetet, csak ÚGY TESZNEK, mintha törvényes volna. Egészen addig, míg a nép nem lép föl az alkotmányos rend védelmében, az önrendelkezés helyreállításáért. Mert akkor kénytelenek lesznek a nemzetközi jog szerint eljárni.

Ezért magyarországi politikai, jogi és gazdasági „elit” által hazaárulással elkövetett alkotmánysértés törvénysértés marad, ezért a magyar állam és a nemzetközi jog segítségével BÉKÉSEN megszüntethető. Jogszerűen felszámolhatjuk a Magyarország nevű diktatúrát, létrehozhatunk egy kettős alárendeltségű ideiglenes kormányt. És a nép az állami alaptörvény segítségével, az ideiglenes kormány szervezésében alkotmányosan megalkothat egy érvényes ideiglenes alkotmányt. És ezzel – állami alaptörvényként alkalmazva – létre hozhatunk egy önrendelkezési joggal működő új, jogfolytonos magyar államot, ami a magyar nép irányításával, végre a magyar nép érdekében működik. És akkor immár az önrendelkezési jogunkkal működő magyar államunk keretén belül, annak segítségével nekiállhatunk az alkotmányos rendünk további helyreállításának az ősi szkíta-hun-magyar értékrendünk alapján.
Ennek a lehetőségét akarja elvenni tőlünk a háttérhatalom a közel 100 éve folytatott hazudozással és félrevezetéssel, most éppen a Magyarország nevű diktatúrával.
De most hibáztak, a diktatúrájukat jogilag érvénytelen módon hozták létre, és ezzel megteremtették számunkra a lehetőséget a diktatúrájuk felszámolásához.
Hogy innen visszafele haladva, az elmúlt ezer év hibáit is kijavíthassuk….

Történelmi lehetőséget kaptunk, történelmi lépés előtt állunk. Csak fel kell ismerni a háttérhatalom hazugságait, és nem arra menni, amerre ők akarnak „terelni” minket.