Rendszerváltás és „Új korszak”? avagy Miről DÖNTÖTT Magyar Péter és MIT HIRDETETT MEG?

2024.07.06.
.
Magyar Péter újabb – immár végzetes – HIBÁT KÖVETETT EL!
Az érvénytelen Alaptörvénnyel, a vele létrehozott, rablóbanda által irányított, jogilag érvénytelen, alkotmányellenes diktatúrában (ami nem a magyar állam, és alkotmányellenes, nemzetközi joggal ellentétes diktatúrát gyakorol a magyar népen) CSAK A DIKTATÚRA ÚJ KORSZAKÁT lehet meghirdetni.
Még rendszerváltást se lehet hirdetni, mert az Alaptörvény NEM TESZI LEHETŐVÉ!
Amit az Alkotmány által előírt – és általam és a Szabadság Mozgalom által hirdetett – Új Társadalmi VILÁGKORSZAK-váltás HELYETT így hirdetni tud az VALÓTLANSÁG és FÉLREVEZETÉS!
.
A meghirdetés másnapján írtam egy hosszú elemzést. De nem tettem föl, mert vártam, hátha tudunk beszélni előtte. Mert nem hittem el, hogy Magyar Péter ezt lépte azok után, amiket írtam neki.
Lehet, hogy egyiket se olvasta?
Tehát van egy 1., egy 2., és egy 3. (nyílt, azaz nyilvános) levél, amit még a választás előtt írtam Magyar Péternek.
Ezeket még ma fel fogom tenni egyben.
Ezt adtam személyesen a kezébe Baján, és erre mondta, hogy június 9-után beszélünk róla.
És van egy 4. levél, amit június 9-e után írtunk neki, emlékeztetve arra, hogy MIT ÍGÉRT és miért kellene beszéljünk.
Ezt is nyilvánossá teszem, mert ez a találkozás, ez a beszélgetés elmaradt. Talán nem véletlenül….
.
Ha ezeket a leveleket elolvasta volna, vagy találkozunk a programhirdetés – a Rendszerváltás és az „Új korszak” meghirdetése – előtt, akkor ezt a végzetes hibát nem követi el.
Tehát ezeket a leveleket felteszem, és abból aki akarja megérti, hogy mit követ el Magyar Péter azzal, amit minden támogatója lelkesen ünnepel, mert még nem tudják, hogy mit hirdet valójában.
Aki ebből se érti, hogy mi történik, az elolvashatja az utána feltett, korábban megírt elemzésemet.
És hogy ne mondhassák, hogy előre ítéletet mondok (pedig csak az van, hogy nekem elég ez a 3 szavas, kétértelmű talmudista mondat ahhoz, hogy tudjam valakiről, hogy mit akar és mit fog tenni) megvárom a rendezvényt, ami igazolni fogja előre megírt helyzetelemzésemet.
.
És hogy mindenki jól értse, hogy a DÖNTÉS már megszületett, (és ezzel már a nemzeti konzultációnál is jobban kilóg a lóláb), és hogy MIRŐL DÖNTÖTT Magyar Péter, ahhoz egy személyes történetet is írok majd egy hozzászólásban.
A leveleket igyekszem még a rendezvény előtt feltenni.