Mitől felejtettek el az emberek GONDOLKOZNI???

Geri Tibor
Elkezdtem írni a TISZA párt támogatóinak, hogy a DIKTATÚRÁN BELÜL, VÁLASZTÁSSAL, miért NEM LEHET „rencerváltást” elindítani, úgy miért NEM LEHET felszámolni a diktatúrát.
És közben egy megosztásból számomra is kiderült, hogy 12 évvel ezelőtt ezt részben már megírtam.
Míg az írásom elkészül, addig előzetesnek ideteszem a 12 évvel(!) ezelőtti írásomat.
.
Tibor Geri
2012. október 19. ·
Mitől felejtettek el az emberek GONDOLKOZNI???
A barátaim sorban azt akarják nekem bebizonyítani, hogy a diktatúra által szervezett választáson kell legyőzni a diktatúrát.
Csak emlékeztetni szeretnék, hogy 89-ben a most hatalmon levő akkori „rendszerváltók” nem azzal kezdték – pedig kezdhették volna – hogy a diktatúra 90-es parlamenti választására készültek volna, hogy ott választáson győzzék le a diktatúrát.
Hanem előbb új alkotmányt készítettek, és azzal számolták fel a diktatúrát.
Mert ŐK MÉG TUDTÁK, hogy a diktatúrák léte nem a „szabad” választásoktól függnek, hanem az alaptörvényeiktől.
Aki diktatúrát akar eltörölni, az a diktatúra alaptörvényét akarja eltörölni. Mert AZ KELL a diktatúra felszámolásához. Amíg diktatúra van, addig nem beszélhetünk szabad választásról….
A diktatúra választására csak az készül, aki a diktatúra törvényei meghagyásával a saját diktatúráját akarja felépíteni….:-((